Tüntettek a magyar filmesek az Uránia Filmszínháznál, mert – részben filmek hiánya miatt – elmarad a Magyar Filmszemle. A Böjte József által szervezett demonstráción az Index információi szerint részt vett Vészi János, Koltai Lajos, Sas Tamás és Tarr Béla is – utóbbiról még annyit kell tudnunk, hogy az utóbbi időben többször támadta a Nemzeti Filmalapot, benne pedig személyesen Andy Vajna kormánybiztost, korábban sikeres (?) hollywoodi producert, személyesen őt, illetve az általa kialakított rendszert okolva a magyar filmek hiányáért.

Pedig a helyzet nem ilyen egyszerű. Divat leírni, de a magyar film évtizedek óta morális és művészi mélyrepülésben van, amiért pont, hogy nem Vajna, hanem a tüntetők jó része a felelős. Először is: tudomásul kell venni, hogy a film üzleti termék. Nem akarnék káelcsabai és wermerandrási magasságokban szárnyalni, de sajnos éppen olyan, mint a mosószer: meg kell finanszírozni, elő kell állítani valamiből, be kell csomagolni és el kell adni. Ha sikerült, be lehet söpörni a pénzt, ha pedig nem, el lehet tűnni a balfenéken. (Most ne gyertek nekem a "magaskultúra kontra kommersz" topikkal - egy egészséges kultúrával és jól működő filmiparral rendelkező országban egyszerűen muszáj, hogy legyenek olyan filmek, amelyek visszahozzák a beléjük fektetett pénzt.)

Az Uránia előtt tüntető urak és holdudvaruk úgy tesznek, mintha soha az életben nem hallották volna a nézőszám, a teremkihasználtság és a megtérülés fogalmakat. Úgy tesznek, mintha a filmesnek alanyi jogon járna az államtól évente 200-1800 millió, hogy megvalósíthassa az épp aktuális agymenését – gyakran úgy, hogy az el se jusson a mozikba vagy ott csak 20 ember előtt játsszák. Az említett urak nem látják be, hogy a magyar filmnek kifejezetten a Vajna féle filmtámogatási rendszer vagy egy erre hajazó szisztéma jelentheti a túlélést – már ha készülnének filmek, persze. (Remélem, fognak.)

A magyar film – ezt lehet nem tudomásul venni – most igenis a 0-ik óráját éli. A 2010-es reboot után Vajnáék kiválasztották a támogatható könyveket, történeteket, jó részük már gyártásban van, és tavasszal valószínűleg lesznek bemutatók is. Addig ki kell böjtölnünk. A filmgyártás sajnos, ilyen időigényes műfaj: az ötlet megszületésétől a forgatókönyv megírásán keresztül az előkészítésen, a forgatáson és az utómunkán át gyakran másfél, két év is eltelik, míg a produktum moziba kerül – ezt pedig pont a tüntető urak tudják a legjobban. Ebben a pillanatban számon kérni a nem létező filmeket farizeusság, különösen attól a Tarr Bélától, akinek nemzetközi hírű életműve olyan produkciókból áll az utóbbi időben, amelyek a rendező alkotómódszere és személyisége miatt finoman fogalmazva is nehezen készültek, és nem kifejezetten közönségmágnes alkotások. A Koltai féle Sorstalanságot is felhozhatnánk iskolapéldának, hiszen a gyártása során a kompromisszumképtelen és nagyra törő alkotók gyakorlatilag megzsarolták az államot némi pluszforrásért - de egyébként Tarr is ezt tette, miután öngyilkos lett a Londoni férfi producere és megállt a produkció.

Szomorú, de igaz: az embereknek újra rá kell szokniuk a magyar filmre. Észre kell venniük, hogy vannak egyáltalán, érdemes jegyet váltani rájuk, érdemes bemenni a moziba. Természetesen szar ügy, hogy az elmúlt időben állami pénzből nem készültek filmek, de nézzük meg, hol van az leírva, hogy csak és kizárólag állami támogatással lehet/kell filmet forgatni?

Bulgáriában, Romániában, Csehországban, Szerbiában, Ausztriában, Lengyelországban, Észtországban miért készülhetnek közönségsiker alkotások magántőkéből? És nálunk miért nem?

Nagyon hosszú tanulmányban lehetne megválaszolni a kérdést, de most elégedjünk meg egyetlen mondattal: azért, mert a fenti országokban sehol nem volt annyira korrupt és kontraszelektált a filmszakma, mint itthon, Magyarországon az elmúlt 15 évben. Szomorú tény, de így van: aki ebben az időszakban állami pénzből filmet forgatott az országban, akaratlanul is hozzá tette kis építőkockáját a lemutyizott döntések, urambátyám visszacsorgatások, elsikált tartozások, és dilettáns döntések gigantikus szarvárához, amit a Tóth Erzsébet – Grunwalsky Ferenc – Vincze László uralkodása alatt emeltek a Magyar Mozgókép Közalapítványban. A kormányzat 2011-ben belátta, hogy ezt a várat nem lehet tovább festegetni, kölnivel fújdogálni: fel kell robbantani, és új filmszakmát kell építeni helyette – ehhez kérte fel Vajnát. Egyelőre kétesélyes, sikerül-e neki – most úgy látszik, igyekszik, de már ő is kezdi megismerni a korlátait. De egy biztos: támadni csak akkor lehet, ha elkészült az első olyan film, amit már az új rendszer szerint gyártottak és az megbukott. Addig is nem tehetünk mást, csak szurkolhatunk, hogy lesz még vádemelés az MMKA ügyben, és a végén csak megtudjuk Sipos Árontól Kálomista Gáborig kik és hová bűvészkedték el a milliárdokat.

(Fotó: MTI, Kallos Bea)

Esküszöm, tényleg úgy terveztem, nem írok többet DTK-ról, sőt, egy közmédiamentes  posztot is beidőzítettem mára, de az MTVA legújabb sajtóközleménye kiverte a biztosítékot. A délután kiadott dokumentum azzal, ahogy kioktat és magyarázkodik, egyszerre követi el a sajtóközlemények két legnagyobb ősbűnét, de ami a legszebb benne, az a megalkuvást nem ismerő arrogáns modorosság – szinte már halljuk is Obersovszky Péter és Takács Bence spontán szavalókórusában előadva, természetesen utóbbi gitárkíséretével.

A legszebb elmefutam az egészből: „ a DTK Show-t az MTVA hozta létre a közmédiában, vagyis nem magánszemély, producer, műsorvezető tulajdona, hanem az MTVA a kizárólagos jogtulajdonosa. A produkciót az MTVA az MTV Zrt. megrendelésére gyártotta saját munkatársaival, köztük a műsorvezetővel, aki az MTVA alkalmazottjaként látta el feladatát. Ebből következően nem neki, hanem a produkciónak volt és van stábja, szemben a külső gyártású műsorokkal".

Nos, pontosan ez a dolog, amit amíg nem ért meg az MTVA, sohasem fog megváltozni a helyzet. Most tekintsünk el attól, hogy ha tetszik, ha nem, D. Tóth az arcával emblematikus figurája lett a saját nevét viselő műsornak – ezt nevezik brandnek a marketingben –, de pontosan ez az, amire kattannak a nézők. Az egyediségre, a minden mástól megkülönböztethető, szórakoztató tartalomra. Ha a közleményt megfogalmazó írásművésznek nem is, de az MTVA szakembereinek tudni kellene: addig, amíg Jay Leno, Conan O’Brien vagy David Letterman beszélget egy bőrfotelben, kutyát nem érdekel, kinek az alkalmazottja tette oda a bútort és milyen pénzügyi konstrukcióban világítja be a stúdiót.

Ezek után, hogy fogják hirdetni a belengetett női talkshow-t? MTVA Show, vezeti (amíg rosszat nem szól) Erdélyi Claudia? DTK az inkriminált búcsúlevelében mellesleg pont erre világított rá, amikor „falon átmenésről” írt. Felelősséggel tartozott nem csak saját stábtagjai, de saját arca iránt is, tökéletesen érthető tehát, hogy amikor a „műsor tulajdonosa” olyan helyzetet teremtett, amiben már nem érezte biztonságban magát, felállt.

A sajtóközlemény egyik csúcspontja ez a mondat: „E tények értékét a médiapiac egyes szereplői szeretnék kisebbíteni, hiszen – talán érthető okokból – a közmédia piaci térnyerése zavarja, zavarhatja érdekeiket.”

Hazugság. A közmédia több mint két éve nem nyer tért, sőt, vesztett. A Kossuth már nem a leghallgatottabb magyar rádió, az M1 Híradója és hírháttér műsorai – érthető okok miatt - folyamatos mélyrepülésben. Bár vannak ígéretes kitörési pontok – a DTK Show pont ilyen volt - de az MTV-t nézettségben nem csak az RTL és a TV2, de gyakran a Viasat, a Story vagy a Cool is megveri. (Tegyük hozzá, maga a televíziós tartalomszolgáltatói ipar van válságban – és ezt most még igazából az MTV kereskedelmi konkurensei sem mérik fel.) A Naphegy okosai biztosak lehet benne, hogy ha a "médiapiac egyes szereplői" berezelnek attól, hogy a közmédia teret nyer a rovásukra, nem egy negatív kampány indításával reagálnának, hanem a saját képernyőjükön vívnák meg azt a harcot, amit az MTVA sajtófőnöke most – bevált kommunista gesztusként – a sajtóban sejtet. A piac így működik, ráadásul ezzel végső soron a néző nyerné a legtöbbet, hiszen, ha előállna az a helyzet, hogy az RTL-nek pl. meg kellene mozdítani napi műsorstruktúráját pl. Fábry miatt, akkor vélhetően egy versenyképes produkcióval reagálnának. Ennek egyelőre még nyoma sincs, igaz, az RTL nem is kísérletezik eleve nézetlen műsorokkal évadokon át és nem szégyelli azonnal kikukázni a bukott tartalmakat.   

Még egy gyönyörű, Skoff Elza-díjas szentencia: „Az MTVA tisztában van azzal, hogy a kereskedelmi média világában a reklámbevétel mindennél fontosabb, ám a közmédia számára a néző, a hallgató nem a bevételek miatt lényeges, hanem – miként azt meghirdette – a közösség építésének, az értékes tartalom sugárzásának leglényegesebb szereplője.”

Aha. Ha ez így van, akkor az MTV-nek már rég a legnézettebb csatornának kellene lennie, hiszen 1.) nincs bevételi kényszerben, valóban érvényesülhetnének igényes és előremutató esztétikai és szórakoztatási megoldások, ráadásul a reklámmegszakításokkal sem kell törődni. 2.) a gyártott produkciók megvalósításában a büdzsé béklyóit ledobva végre kibontakozhat a kreativitás és az alkotó szabadság  – magyarul, ha valami igazán jót fejlesztettek volna az MTVA szakemberei, akkor az megkötések nélkül biztos megtalálta volna az utat a nézőkhöz. De sajnos ezt a lehetőséget Mága Showra, Hacktionra, Munkaügyekre és Marslakókra és még ki tudja mire lőtték el. 3.) Mivel nem kell megfelelnie senkinekés semmilyen elvárásnak, nem kell híreket hamisítani – de erről most ne is beszéljünk.

„Természetesen örömünkre szolgál, hogy az utóbbi időben megsokszorozódott a közmédia televíziós műsorai és műsorvezetői iránti érdeklődés a különböző közösségi oldalakon, fórumokon, valamint a nyomtatott és elektronikus média felületein is.”

Én nem örülnék ennyire, hiszen, ha lefuttatunk egy egyszerű keresést, nagyon jól látszik, mire keres rá a júzer „a különböző közösségi oldalakon, fórumokon”, valamint mire gerjed „a nyomtatott és elektronikus média felületein”: az MTVA botrányaira. A közmédia elmúlt hónapjának médiavisszhangjait igazából négy esemény dominálja: Kocsis Éva standupja a diákokkal, az elbocsátások, Esterházy Péter cenzúrázása és a DTK botrány. (És sajnos, a korábbiakhoz képest elenyésző százalékkal csak az ötödik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány adománygyűjtése, a nyolcadik pedig Weisz Fanni szereplése.)

Búcsúzóul itt van még egy jó kis – nem is annyira burkolt – fenyegetődzés, kedves médiamunkás, ó, hogy rohadj meg: „Szeretnénk továbbra is biztosítani mindenkit, különösen a magát konkurensnek vélő sajtó tisztelt képviselőit, hogy töretlenül igyekszünk megválaszolni a hozzánk érkező kérdéseket, hogy ezzel hozzájáruljunk valós tartalmak és információk megjelentetéséhez. Nyilván ez is segít abban, hogy megkíméljék magukat helyreigazítási kérelmek közlésétől, olvasóik, látogatóik, nézőik, hallgatóik félretájékoztatásától. Ehhez csupán egyetlen dologra van szükség: a kérdések eljuttatására az MTVA Sajtóirodájába."

Azon most ne lamentáljunk, hogy fogalmazhattuk volna meg mindezt emberi nyelven, de rendben. „Hiteles információkért pedig keressük az MTVA Sajtóirodáját a sajtoiroda@mtva.hu e-mail címen vagy a 353 -3200 központi telefonszámon”. Az a kérdés már csak, hogy az ott kapott tájékoztatással egy átlagos sajtómunkásnak mennyit kell robotolni még, hogy ne úgy érezze magát, mintha a Híradó newsroomban ülne, miközben üvöltve diktálják neki a feltehető kérdéseket.

Az MTVA-nak sikerült a maga stílusában reagálni D. Tóth Kriszta közvetlen kollégáinak írt, valaki által kiszivárogtatott búcsúlevelére. A már-már távirati stílusú sajtóközlemény egyszerre hárít, csúsztat és prejudikál (szokás szerint, írhatnám, de nem szeretnék hasonló hibába esni). Mivel nagyon rövid, érdemes linkelés helyett bemásolni: „Az MTVA vezetése hetek óta folyamatosan egyeztet D. Tóth Kriszta műsorvezetővel műsora folytatásáról és a közmédiában várható jövőjéről. Az MTVA sajnálatos és nem túl elegáns lépésnek tartja, hogy kiszivárgott a műsorvezető „búcsúlevele", amelyet stábjának írt. Az MTVA tartja magát ahhoz a pénteki megállapodáshoz, hogy hétfőn - a D. Tóth Krisztával előre egyeztetett beszélgetés után - tájékoztatja a nyilvánosságot. Az MTVA úgy ítéli meg, hogy D. Tóth Kriszta a kiszivárogtatással a médián keresztül kívánt nyomást gyakorolni a döntéshozókra, és az sem kizárt, hogy esetleg egy másik televíziós csatornánál kívánja folytatni pályafutását."

Nem tudom, mire számított az MTVA, főleg, ha már „hetek óta egyeztet” D. Tóthttal. Talán arra, hogy a műsorvezető, miután valamennyi ajtót rácsaptak az orrára, csendesen leül, keresztbe teszi lábát és megvárja, míg munkáltatójának sajtóstábja megfogalmazza saját verzióját az elválásról? A Naphegy Császárai úgy viselkednek, mintha az intézménynek, amit irányítanak, nem szerepelne a nevében a médiaszolgáltatás szó, és egy ilyen levél nem lenne pont olyan tartalom, aminek árfolyamát nagyon magason jegyzi a hazai hírtőzsde – itt most konkrétan nem is a médiumokra, hanem a spontán generálódó internetes fórumokra gondolok, amelyek a legnagyobb konkurenciáját jelenthetik egy annyira szabályozott, körülményes és lassú csatornának, mint az MTV. DTK levele egyszerűen és plasztikusan fogalmaz. Olvasása közben ugyanazt a képet látjuk magunk előtt, mint utolsó Híradós bejelentkezése után: egy jobb sorsra érdemes, elkeseredett, megfáradt szakember portréját, aki, ahogy írja „falakon is átment”, ha kell, de most elérkezett a végső ponthoz. Nem tehet mást: ha meg akarja őrizni arcát, lépnie kell, és kedves MTVA, miért lenne akkora bűn, ha ezt pont egy másik televíziós csatorna irányába tenné? Ami – nagyon helyesen – valószínűleg le fog csapni D. Tóthra, mint ahogyan az MTV-n felfutott korábbi műsorokra is lecsaptak. Dehát Ti nem az RTL-től hoztátok vissza Fábryt? A Hír TV-től Borbás Marcsit? Az On The Spot nem egy „másik csatornán” lett ismert?

Nektek, ott a Naphegy téren és a Kunigunda utcában most egy dologra kellene koncentrálnotok: leülni a tükör elé, belenézni a saját szemetekbe és levonni a megfelelő következtetést. Az elmúlt lassan két évben mindent elrontottatok, ami a kezetekbe került. Nem, nem az elbocsátásokról beszélek, ez egy szükséges rossz volt, amit mindenképpen meg kellett lépnetek. (Az már más kérdés, hogy kiket és miért küldtetek el, ráadásul egy részük helyére azonnal beültettétek azokat a frissen felvett janicsárokat, akiknek azóta a Kossuth és az MTV hírműsorainak legnagyobb szarvashibáit köszönhetitek.) Az az igazi baj, hogy urambátyám alapon, mindenféle koncepció nélkül, hályogkovács módjára irányítotok egy mára már teljesen hitelét vesztett monstrumot, amiben már senki nem érzi magát biztonságban – még saját kegyenceitek se.

Gratulálok, Kriszta. Nem vagyok tisztában döntésed teljes motivációs hátterével, csak büfépletykákból értesültem, hogy nagyon ki vagy bukva. Bevallom, én is kilettem volna, ha az én nevem lett volna a Te székedre írva és azzal kellett volna szembesülnöm, hogy a vendég, akit behívtam felvételre és ott ül már a sminkszobában, nem jöhet be beszélgetni, mert „fentről” leszólt „valaki”. Vagy, hogy a produkciót, amit már rögzítettél és megvágtál a saját szád íze és a szakma sztenderdjei szerint, „felsőbb utasításra” ki kell dobni a műsorból.

Hónapok óta figyelem a DTK-t és nem mondom, hogy nem voltak vele gondjaim az elején. Nehezen találtad meg a helyed, görcsös voltál, amin nem is csodálkozom, hiszen egyik pillanatról a másikra váltottál, a hírolvasás teljesen kötött műfaját cserélted egy sokkal oldottabbra. Aztán ez az egész elkezdett jól állni Neked. Fellazultál, belaktad magad körül a teret és csillogni kezdtél, majd ragyogni. Folyamatosan ragyogni.

Ez volt az, ami ott tartott a képernyő előtt. Amikor megérkezett Fábry, hirtelen látható lett a két műsor közötti különbség – ott volt a kiégett, megfáradt showman, önmaga árnyéka és Te, a friss, sziporkázó „show woman” – és ezt meglátta a közönség is. Nagyon is meglátta. Azok, akik még kitartottak az úgynevezett közszolgálati televíziónál, ítéletet hirdettek az adásaitok alkalmával, és szavaztak a távkapcsolóval. Te a közszolgálati televízió egyik versenyképes arca maradtál, annak ellenére, hogy társaiddal – Gundellel, Csiszárral, Jakupcsekkel – nagyon nehéz volt a dolgotok. Ugyanis ami nincs, azt nem lehet megszorozni. Ha nincs nézettsége a csatornának, csak szakmailag teljesen dilettánsok képesek azt gondolni, hogy egyik pillanatról a másikra lesz pusztán attól, hogy kidobnak néhány óriásplakátot és összevágnak néhány on-air promót. A folyamatos, emelkedő nézettséghez hitelesség kell és érdekes, szórakoztató produkciók. Abban a kloákában, amit mostanában közszolgálati televíziózásnak neveznek, mindkettő hiánycikk.

Egy normális ország normális köztévéjében összetették volna a kezüket az okosok és csendesen hálát adtak volna, hogy a váltáskor egy ilyen arc, mint Te, kitalálja, hogy showműsort vezetne. Fellélegeztek és alád pakoltak volna minden eszközt –  pénzt, paripát, szakembereket –, hogy amit csinálsz, csináld minél jobban. És szurkoltak volna, mert az ő érdekük is, hogy sikerüljön a műsorod. Ha bejön, azzal az adásnappal nem nagyon kell már törődni – eléje lehet pakolni valami felhozó szösszenetet, utána meg valami levezetőt, az ideológiai maszlagot meg elpaterolni egy külön erre a célra szolgáló sávba, ha már követelmény. De nem ezt tették. Igazi dilettáns módjára elkezdtek belepofázni abba, amit csinálsz és a maguk suta, korlátolt módján elkövettek mindent, hogy bukjon a műsorod, ahelyett, hogy fejlesztették volna. A költségvetést olyan, eleve döglött formátumokra tartalékolták, mint a Hacktion, amit harmadszori újraélesztés után sem kapcsoltak le a vastüdőről vagy a Marslakók, amiről már fogantatása pillanatában nyilvánvaló volt, hogy szörnyszülött lesz belőle. Most nem jönnék azzal, hogy egy normális csatornán mit lehetett volna összehozni ebből a pármilliárd-párszázmillióból. De ami megbocsáthatatlan: nem tanultak a hibáikból. Hiába bukott meg egyik után a másik produkció – itt még sorolhatnám a címeket – nem látták be, hogy a nézettség feltornázásának a legbiztosabb módja az építkezés. Mindig sokkal könnyebb tovább építeni valami meglévőt, mint milliárdokat ölni olyan dolgokba, amelyek már papíron sem működnek. A Te műsorodra építhettek volna.

Bevallom, én már korábban felmondtam volna – nagyjából akkor, amikor először küldték haza vendégemet a sminkből. Tudom, kívülről belepofázni könnyű – ha nem Rólad lenne szó, itt most a „fasz” és „csalán” szavak szerepelnének –, de megértem, hogy ragaszkodtál a műsorhoz. Mint kotlós a csibéire, vigyáztál a nehezen összeválogatott, gyakran emberfelettit teljesítő stábodra és tudom, hogy felelősséget éreztél irántuk – olyan felelősséget, amit az MTVA soha, semmilyen formában nem érez a neki dolgozók iránt.

Nem akarok sajnálkozni, mert bízom a tehetségedben. Tudom, hogy amit csinálsz, jól csinálod és azt is tudom, hogy meg fogod találni magad valahol – ha nem itt az MTV-n, akkor egy másik adón vagy otthon, gyermekeiddel. És ami a legfontosabb, boldog leszel. Boldog leszel, mert nem kell bemenned többé a Kunigunda utcába, nem kell lesütött szemmel kerülgetned Navarroékat a bejáratnál és ha arról olvasol, hogy a közmédiának megint magyarázkodni kell, mert meghamisította a valóságot, nyugodtan legyinthetsz és lelkiismeretfurdalás és szégyenkezés nélkül válthatsz csatornát.

Esterházy Péter az Élet ÉS Irodalom mai számában publikált tömör írásában csak rá jellemző stílusban kiakadt, hogy a közszolgálati magyar rádió cenzúrázta műsorajánlóját. Szóra sem érdemes, mondhatni bagatell ügy annál a közszolgálati médiánál, ahol a hírszerkesztő-riportereknek az értekezleten előre lediktálják, milyen kérdéseket tehetnek fel az interjúalanyoknak, ahol azért kapnak fegyelmit a hírolvasó műsorvezetők, mert változtatni mernek a hírek elé megírt leadek szövegén, ahol élő adás közben üvölt fülükbe az adáskomisszár, ha olyasmit találtak mondani, ami eltér az ideológiai fejtágításon leadott pártmaszlagtól. Esterházy felháborodott írását az ÉS tegnap (csütörtökön) jó marketingérzékkel megszellőztette a Facebookon, estére több tízezren osztották meg és többszázezer ember látta, számos online portálra is felkerült.

Az MTVA önmagához képest turbógyorsasággal reagált az eseményre, nemsokára meg is jelent sajtóközleményük, amelyben bocsánatot kérnek az írótól. Egész pontosan ezt írják: „Az MTVA vezérigazgatója gyors vizsgálatot rendelt el a Trendidők című december 25-én Kossuth Rádióban elhangzott programajánló blokkal kapcsolatban. Az egyik hírportál - egyébként téves - állítása szerint a Kossuth Rádió cenzúrázta Eszterházy Péter író szavait. Az MTVA a cenzúra vádját határozottan visszautasítja. Ezzel együtt a műsor szerkesztőjének döntését - tekintettel Esterházy Péter író személyére, munkásságára - hibás műsorszerkesztési döntésnek tekinti, és az írótól ez úton is elnézést kér. / A gyors vizsgálat - melyben az érintett szerkesztő is meghallgatásra került - megállapította, hogy a külső gyártásban készülő műsorban a programajánlók konkrét kiállításra, eseményre, könyvbemutatóra vonatkoznak. Esterházy Nemzeti Színházat illető ajánlása nem konkrét eseményhez kapcsolódott, ezért értékelte úgy, hogy az nem illeszkedik a műsor struktúrájához. A mondatok a következők voltak: "Első helyen a Nemzeti Színházat ajánlanám, politikai kekeckedés nélkül, egyszerűen csak vegyük tudomásul, hogy ez egy olyan színház, amelyik most már csak fél évig fog ebben a formában létezni. És nagyon sok nagyon jó előadása van. A Nemzeti soha nem volt ilyen közel a saját közönségéhez." / Az MTVA úgy ítéli meg, hogy a rádió szerkesztője hibás döntést hozott, a Kossuth-díjas író szavai megfeleltek a műfaji követelményeknek, a szerkezeti változtatást nem tartja indokoltnak. Az előzetes vizsgálat eredményeként az MTVA vezérigazgatója fegyelmi vizsgálat lefolytatását rendelte el a szerkesztővel szemben.

Az MTVA tehát bocsánatot kér, azt állítja, hogy az ügy vihar a biliben. Két jellemző fordulat a közleményből: „egyik hírportál egyébként téves állítása szerint”; „külsős gyártás”. Elfelejtik, hogy a cenzúra tényét maga az érintett, azaz E.P. kürtölte/kürtöli világgá, másrészt „külsős szerkesztőre” hárítják a felelősséget, mintha a Kossuth Rádió nem a vezető közszolgálati rádió, hanem olyan podcastcsatorna lenne, amibe bárki ellenőrzés nélkül bedobálhatja a műsorát. Tisztán látszik, hogy az egyébként nem nevesített külsősre akarják rákenni a hibát, aminek a felelősségét saját magukra nézve nem ismerik el. Mindezt egy olyan rendszert működtetve, ahol teljesen természetes, hogy az ügybuzgó sajtómunkás a rá bízott híranyag megjelentetése helyett tenyérbe mászó modorban kioktatja forrását, ahol a szerkesztők és műsorvezetők akár lelkes pártmunkából, akár a rájuk nehezedő pszichés nyomás hatására proaktívan gyártják a hátuk mögött grasszáló komisszárok szándékai készült anyagokat. Most ne tegyük fel a kérdést: vajon, ha az E.P. ajánló nem egy „külsős műsorban”, hanem, mondjuk, a 180 Percben hangzik el a mindenkor lelkes Kocsis Éva moderálásával, vajon benn maradhatott volna az inkriminált mondat, mert majdnem biztosak lehetünk a válaszban. (Nem, be se került volna, Kocsis Éva inkább Nyírő Józsefet akarta megkérdezni, de ráguglizott és kiderült, hogy meghalt.)

Csak egy valamit ne felejtsünk el: a cenzúra akkor is cenzúra marad, ha előtte ott az „ön” szócska. Sőt, akkor még súlyosabb.

----

Update Sándor Erzsi FB bejegyzéséből: "Gyűrűzik:)) A Trend-idők külső beszállító cége érezte, hogy a felvett és leadott anyaggal "nincs minden rendben", ezért két anyagot adtak le. Egyet, amiben benne volt a Nemzetis mondat, egyet meg, amiben nem volt. (mi az, hogy valami nincsen rendben? - erre nem válaszoltak)"

Képzeljük el a Rolling Stonest Mick Jagger és Keith Richard nélkül. Képzeljük el a Metallicát James Hetfield és Lars Ulrich nélkül. Képzeljük el az Omegát Kóbor és Benkő nélkül. Képzeljük el a Piramist Révész és Som nélkül…

Illetve nem is kell elképzelnünk: múlt pénteken léptek fel az Unique (ide most nem írnék jelzőket) fesztiválon és ebben az évben ott lesznek még számos koncerten.

A Piramis eredeti tagjaiból Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós kétségtelenül ott volt a színpadon, a Som helyén támadt űrt az Ómenes Vörös Gábor, Révészét pedig Nyemcsók János próbálta betölteni. Igen, Csoki a Manhattanből, hogy ez mennyire illúzióromboló, nem kell taglalnunk. Azok az ősbölények, akik 1979-ben végigcsinálták a Nagy Bulit az Ifjúsági Parkban, 1992-ben ott voltak az öt telt házas koncert valamelyikén a Budapest Sportcsarnokban majd 2006-ban a újra nekidurálták magukat és jegyet váltottak a több okból szánalmasra sikeredett Aréna koncertek bármelyikére, jól tudták, hogy az addig Piramis néven ismert zenekar nem létezik, nem létezhet soha többé. Az a Som, aki akkor ott állt a színpadon, már nem volt más, csak egy basszusgitározást imitáló marionettfigura (jobbára Paróczai Attila játszott helyette a Miniből), Révész pedig bár bokasérüléssel is végigénekelte a két estét, megfáradt Prosperóként egyszer és mindenkorra kettétörte a varázspálcát.

Az a formáció, ami Bonnie Tyler előtt (!) fellépett a budai várban sem a Piramis volt, hanem egy olyan, legfeljebb tribute zenekarként meghatározható csoport, amelyet ráadásul Piramix, majd Piramis Plusz néven már ismertünk korábban. Révész és Som nélkül – és itt sajnos a hiányjel sokkal többet számít, mint az, hogy Köves, Gallai és Závodi ott játszottak a színpadon, ugyanis a Főnök és Sanyika (Alex) volt a védjegy – a zenekar nem más, mint egy session zenész trió, kiegészítve még két alkalmi muzsikussal. Kedves, de behelyettesíthető arcok, akik – pontosan a legenda természete miatt – képtelenek megidézni a legendát. Az egyedit nem lehet tucattal helyettesíteni, sajnos.

Lehet, hogy az Unique-on látott bandának formailag joga van a Piramis név és logo használatára (tudjuk, hogy mindig van az a pénz), de a zenekar régi rajongói számára, a múlt pénteken kapott csapat, hiába hazudták a plakátok Piramisnak, nem az eredeti márka volt, hanem csak egy kínai bóvli, ami szétesik az első mosás után. Az, hogy ez a formáció Piramisnak nevezve fel tudott lépni egy fesztiválon, a magyar rockzene szégyene. Az pedig, hogy mi rajongók ott voltunk és utána nem vertük szét a színpadot visszakövetelve a jegyünk árát, kétségtelenül a miénk, hiszen, bár rendelkezésünkre állt minden információ, hagytuk, hogy pár ügyeskedő megvezessen bennünket.

Elbánt a közmédia Zwack Péterrel – ezzel a címmel jelent meg az Index blogketrecében a 2012. augusztus 22-én a Comment.com írása, amely a Magyarinfo posztjára hivatkozva azt állítja, hogy az MTVA szándékosan manipulálta a 21-én a Zwack Péter üzletember temetésével kapcsolatban megjelent tudósításokat. Mind a Magyarinfo, mind a Comment.com nem kevesebbet sugall, hogy a közmédia – ezalatt a Magyar Televízió Híradójának és az Esti Krónika szerkesztőjét értjük – szándékosan kihagyta a búcsúztatás és temetés kapcsán megjelent anyagokból Mr. Unicum életének azon mozzanatait, amelyek talán csíphetik az műsorszolgáltató aktuális komisszárjainak szemét: a New York-i nagykövetséget, az SzDSz-es képviselőséget. A Comment.com vette a fáradságot és levelet írt az MTVA szóvivőjének, válaszul az MTI által üzemeltetett országos sajtószolgálat kiadott egy közleményt, amiben leszögezik, hogy a Zwack Péter halálakor megjelent hírekben kitértek már az életrajz hiányolt mozzanatainak ismertetésére és úgy érzik, a temetésről, ill. a búcsúztatásról leadott – egyébként nyúlfarknyi – tudósításokban nem kellett újra bemutatni a teljes életrajzot. A kérdés, hogy valóban szándékosan manipulált-e a közmédia, a vérszegényre sikerült magyarázkodás után ott maradt lógva a levegőben, nem lett utóélete, legfeljebb a gyáros-politikus-üzletember azon tisztelői, akik rendszeresen nyomon követték a mostani kurzus egyes vezetőinek Zwack Péterrel kapcsolatos (sokkal) korábbi megnyilvánulásait, érezhettek szájukban némi, Unicumnál is keserűbb utóízt.

Pedig nem kellett volna. Igaz, három napba telt, de sikerült utánajárni: Zwack Péter temetése kapcsán a közmédia szerkesztői tényleg nem kaptak semmiféle utasítást az anyagok megszerkesztésére és a temetéssel kapcsolatos tudósításban tényleg legjobb tudásuk szerint jártak el.

Az igazi baj azonban itt kezdődik. Nézzük csak meg, milyen stációkon át jutott oda az MTVA, hogy egy – igaz, nem túl invenciózus – tudósítás kapcsán magyarázkodni kényszerüljön. Ott volt Papp Dániel ügye, aki meghamisított egy Cohn-Bendit anyagot, majd ezután – ahelyett, hogy messze zavarták volna a Naphegy térről – főszerkesztővé nevezték ki. Ez a döntés nem csak a friss médiahatalom addig példa nélkül álló arroganciájáról tett tanúbizonyságot, de hordozott egy nagyon vaskos üzenetet is, ami szerint a pártutasításos rendszerben működő közszolgálati televízióban büntetlenül meg lehet csinálni bármit, következmény nélkül meg lehet szegni bármilyen alapvető médiaetikai szabályt. Aztán jött a Lomnici ügy – itt kapott először széles nyilvánosságot a megtört gerincű média-közkatonák hadseregét működtető rendszer valódi idiotizmusa, itt lett nyilvánvaló, hogy a közmédia dolgozói a munkájukkal járó alapvető felelősségi körök felvállalása nélkül gátlástalanul készek végrehajtani a legelmebetegebb parancsokat is; ezt tetézte Szabó László (akkori) MTVA kommunikációs vezető emlékezetes éhségsztrájk Facebook oldal hamisítása. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa volt: a Kunigunda úti newsroomban az elbocsátások után lassanként lecserélték az utolsó képzett, gyakorlott híradós riportereket is és a helyükbe lépő második, harmadik vonalbéli fásult és túlterhelt médiamunkások elkezdték sorozatban gyártani a szakmai baklövéseket (elég, ha csak az Ökumenikus Segélyszervezet és a Krisnások karácsonyi ételosztásának összemosását idézzük fel, de említhetnénk Gazsó L. Ferenc MTVA vezérigazgató-helyettes máriakálnoki rózsakert avatáson való részvételének emlékezetes tálalását is a közelmúltból).

A Zwack Péter temetéséről készült tudósítás hiányosságai és a példamutató életpálya méltatásának elmaradása valószínűleg soha, senkinek figyelmét nem keltette volna fel, ha az MTVA tényleg a „BBC szerű, pártatlan közszolgálatiság” műhelye lenne. De mivel nem az, a rendszer hibáira kellőképpen kiélezett külső szemlélők ott is csomót találtak a kákán, ahol nincs is. Ez a létező legsúlyosabb figyelmeztetés a közmédia vezetői és úgynevezett szakemberei felé: ahhoz, hogy bármit is elhiggyünk nekik a továbbiakban, hogy helyreálljon a megsérült bizalmunk, nem lesz elég kiválóan teljesíteni feladatukat és legjobb tudásuk szerint dolgozniuk – annál sokkal, de sokkal jobban kell.