Az írástudók álruhása

Napi_5_kv

Napi_5_kv

Piramis mínusz

2012. augusztus 30. - napi_5_kv

Képzeljük el a Rolling Stonest Mick Jagger és Keith Richard nélkül. Képzeljük el a Metallicát James Hetfield és Lars Ulrich nélkül. Képzeljük el az Omegát Kóbor és Benkő nélkül. Képzeljük el a Piramist Révész és Som nélkül…

Illetve nem is kell elképzelnünk: múlt pénteken léptek fel az Unique (ide most nem írnék jelzőket) fesztiválon és ebben az évben ott lesznek még számos koncerten.

A Piramis eredeti tagjaiból Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós kétségtelenül ott volt a színpadon, a Som helyén támadt űrt az Ómenes Vörös Gábor, Révészét pedig Nyemcsók János próbálta betölteni. Igen, Csoki a Manhattanből, hogy ez mennyire illúzióromboló, nem kell taglalnunk. Azok az ősbölények, akik 1979-ben végigcsinálták a Nagy Bulit az Ifjúsági Parkban, 1992-ben ott voltak az öt telt házas koncert valamelyikén a Budapest Sportcsarnokban majd 2006-ban a újra nekidurálták magukat és jegyet váltottak a több okból szánalmasra sikeredett Aréna koncertek bármelyikére, jól tudták, hogy az addig Piramis néven ismert zenekar nem létezik, nem létezhet soha többé. Az a Som, aki akkor ott állt a színpadon, már nem volt más, csak egy basszusgitározást imitáló marionettfigura (jobbára Paróczai Attila játszott helyette a Miniből), Révész pedig bár bokasérüléssel is végigénekelte a két estét, megfáradt Prosperóként egyszer és mindenkorra kettétörte a varázspálcát.

Az a formáció, ami Bonnie Tyler előtt (!) fellépett a budai várban sem a Piramis volt, hanem egy olyan, legfeljebb tribute zenekarként meghatározható csoport, amelyet ráadásul Piramix, majd Piramis Plusz néven már ismertünk korábban. Révész és Som nélkül – és itt sajnos a hiányjel sokkal többet számít, mint az, hogy Köves, Gallai és Závodi ott játszottak a színpadon, ugyanis a Főnök és Sanyika (Alex) volt a védjegy – a zenekar nem más, mint egy session zenész trió, kiegészítve még két alkalmi muzsikussal. Kedves, de behelyettesíthető arcok, akik – pontosan a legenda természete miatt – képtelenek megidézni a legendát. Az egyedit nem lehet tucattal helyettesíteni, sajnos.

Lehet, hogy az Unique-on látott bandának formailag joga van a Piramis név és logo használatára (tudjuk, hogy mindig van az a pénz), de a zenekar régi rajongói számára, a múlt pénteken kapott csapat, hiába hazudták a plakátok Piramisnak, nem az eredeti márka volt, hanem csak egy kínai bóvli, ami szétesik az első mosás után. Az, hogy ez a formáció Piramisnak nevezve fel tudott lépni egy fesztiválon, a magyar rockzene szégyene. Az pedig, hogy mi rajongók ott voltunk és utána nem vertük szét a színpadot visszakövetelve a jegyünk árát, kétségtelenül a miénk, hiszen, bár rendelkezésünkre állt minden információ, hagytuk, hogy pár ügyeskedő megvezessen bennünket.

A bejegyzés trackback címe:

https://napi-5-kv.blog.hu/api/trackback/id/tr115459280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása