Az írástudók álruhása

Napi_5_kv

Napi_5_kv

DTK – várjuk a hétfőt

2013. január 06. - napi_5_kv

Az MTVA-nak sikerült a maga stílusában reagálni D. Tóth Kriszta közvetlen kollégáinak írt, valaki által kiszivárogtatott búcsúlevelére. A már-már távirati stílusú sajtóközlemény egyszerre hárít, csúsztat és prejudikál (szokás szerint, írhatnám, de nem szeretnék hasonló hibába esni). Mivel nagyon rövid, érdemes linkelés helyett bemásolni: „Az MTVA vezetése hetek óta folyamatosan egyeztet D. Tóth Kriszta műsorvezetővel műsora folytatásáról és a közmédiában várható jövőjéről. Az MTVA sajnálatos és nem túl elegáns lépésnek tartja, hogy kiszivárgott a műsorvezető „búcsúlevele", amelyet stábjának írt. Az MTVA tartja magát ahhoz a pénteki megállapodáshoz, hogy hétfőn - a D. Tóth Krisztával előre egyeztetett beszélgetés után - tájékoztatja a nyilvánosságot. Az MTVA úgy ítéli meg, hogy D. Tóth Kriszta a kiszivárogtatással a médián keresztül kívánt nyomást gyakorolni a döntéshozókra, és az sem kizárt, hogy esetleg egy másik televíziós csatornánál kívánja folytatni pályafutását."

Nem tudom, mire számított az MTVA, főleg, ha már „hetek óta egyeztet” D. Tóthttal. Talán arra, hogy a műsorvezető, miután valamennyi ajtót rácsaptak az orrára, csendesen leül, keresztbe teszi lábát és megvárja, míg munkáltatójának sajtóstábja megfogalmazza saját verzióját az elválásról? A Naphegy Császárai úgy viselkednek, mintha az intézménynek, amit irányítanak, nem szerepelne a nevében a médiaszolgáltatás szó, és egy ilyen levél nem lenne pont olyan tartalom, aminek árfolyamát nagyon magason jegyzi a hazai hírtőzsde – itt most konkrétan nem is a médiumokra, hanem a spontán generálódó internetes fórumokra gondolok, amelyek a legnagyobb konkurenciáját jelenthetik egy annyira szabályozott, körülményes és lassú csatornának, mint az MTV. DTK levele egyszerűen és plasztikusan fogalmaz. Olvasása közben ugyanazt a képet látjuk magunk előtt, mint utolsó Híradós bejelentkezése után: egy jobb sorsra érdemes, elkeseredett, megfáradt szakember portréját, aki, ahogy írja „falakon is átment”, ha kell, de most elérkezett a végső ponthoz. Nem tehet mást: ha meg akarja őrizni arcát, lépnie kell, és kedves MTVA, miért lenne akkora bűn, ha ezt pont egy másik televíziós csatorna irányába tenné? Ami – nagyon helyesen – valószínűleg le fog csapni D. Tóthra, mint ahogyan az MTV-n felfutott korábbi műsorokra is lecsaptak. Dehát Ti nem az RTL-től hoztátok vissza Fábryt? A Hír TV-től Borbás Marcsit? Az On The Spot nem egy „másik csatornán” lett ismert?

Nektek, ott a Naphegy téren és a Kunigunda utcában most egy dologra kellene koncentrálnotok: leülni a tükör elé, belenézni a saját szemetekbe és levonni a megfelelő következtetést. Az elmúlt lassan két évben mindent elrontottatok, ami a kezetekbe került. Nem, nem az elbocsátásokról beszélek, ez egy szükséges rossz volt, amit mindenképpen meg kellett lépnetek. (Az már más kérdés, hogy kiket és miért küldtetek el, ráadásul egy részük helyére azonnal beültettétek azokat a frissen felvett janicsárokat, akiknek azóta a Kossuth és az MTV hírműsorainak legnagyobb szarvashibáit köszönhetitek.) Az az igazi baj, hogy urambátyám alapon, mindenféle koncepció nélkül, hályogkovács módjára irányítotok egy mára már teljesen hitelét vesztett monstrumot, amiben már senki nem érzi magát biztonságban – még saját kegyenceitek se.

A bejegyzés trackback címe:

https://napi-5-kv.blog.hu/api/trackback/id/tr315459277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sákif za morro? 2013.01.07. 07:52:11

Nem teljesen mindegy, hogy mi történt? El se kellett volna kezdeni azt a szart.

Marika lenyeli 2013.01.07. 08:10:09

Hatalmas veszteség a DTK megszűnése.
Hol fogok ezek után megannyi mesterkéltséget és kényszeredett vigyorgást látni?
Hogy fogja tudni ezek után eltartani a gyerekét?
Vissza kell mennie súgógépről felolvasni?
Borzasztó jövőkép.

Pompiere 2013.01.07. 08:17:28

""""""""""""Az az igazi baj, hogy [...]hályogkovács módjára irányítotok [...]""""""""""

Szerintem itt valami félreértés van!

Hályogkovács jelentése:
Aki szakképzettség nélkül vállal és kitűnően elvégez valamely kockázatos munkát.

Barahir fia Beren 2013.01.07. 09:00:25

"leülni a tükör elé"
Nincs is tükrük. Azt sem tudják, mi az... (:o(

room_101 2013.01.07. 09:01:01

Mi az az MTVA, és ki az a D.Tóth Kriszta?

Qman 2013.01.07. 09:14:48

Túlzásnak tartom DTK-t dícsérni, csak azért, mert most nőtt a nézettsége, és talán már veri a teljesen kiégett, lassan Sas Józsi szintjére süllyedő Fábryt. Ismerjük be objektíven: a DTK show saját műfajában kb. ugyanaz a szint, mint mondjuk egy átlagos brazil szappanopera. Mivel feltehetően DTK most fizetés emelést kér, merthogy nőtt a nézettség, ebben lehet adu a kiszivárgott levél. Szerintem mindenkinek jobb lenne DTK helyet Esmeralda, Juanitó és Sanchez szerelmi háromszögének történetét figyelni félálomban. Sorry, de az MTV nem rosszabb mint mondjuk 3 éve, sőt. A közszolgálat feladata nem a bulvár ugye - DTK viszont bulvár a javából. Úsztassák csak át bátran valami kereskedelmi csőbe, és nyomják tele reklámmal, nem kár érte.

Mikrobi 2013.01.07. 09:56:02

D. Tóth Kriszta egyszerűen az MTVA megtaposásával akarta egyengetni a karrierjét. Hiszen egy jól sikerült kormánykritikával bármelyik kereskedelmi csatornán népszerű lehet. Kicsinyes, számító, még csak nem is sértődött, hanem aljas és rosszindulatú lépés volt ez tőle!

gazsi72 2013.01.07. 10:08:24

"spontán generálódó internetes fórumokra gondolok, amelyek a legnagyobb konkurenciáját jelenthetik egy annyira szabályozott, körülményes és lassú csatornának, mint az MTV" - Muhahaha! Ekkora aránytévesztést. Konkurenciának nevezni a maximum néhány-ezres, na jó legyen néhány százezres (nem!) fórumozó tábort egy országos lefedettségű csatorna nézőszámával.

Állítsátok meg Arturo Uit! 2013.01.07. 10:21:36

Cirkuszt kell csinálni a csatornaváltáshoz. Szerintem napokon belül bejelenti, hol fogja folytatni.

dr. mesterseges szinezek 2013.01.07. 10:23:46

DTK az MTVA ellen és viszont... ez is van annyira jó, mint amikor egy szőke nő, egy apáca, egy ügyvéd és egy rabbi bemegy a kocsmába.

Kandaláber 2013.01.07. 10:51:12

" Ismerjük be objektíven: a DTK show saját műfajában kb. ugyanaz a szint, mint mondjuk egy átlagos brazil szappanopera"

A kis Napóleonok stílusa az én objektív vagyok véleménynyilvánításkor.

A DTK nézhető volt. Miatta sosem kapcsoltam el a műsort. Ami viszonylag ritka a magyar televíziók műsorának ismeretében.

Egy szappanoperáról már a tévém magától elkapcsol.

Ezen kívül nem mások földbedöngölésével próbált meg érvényesülni, ami szintén nem elég magyarosh a posztkommunisták Magyarországán, ahol látszatellentétekkel etetik a népet, viszont európai mintákat követ.

Logikus, hogy a királyi tévében nem lehet(ett) meghatározó erő.

ColT 2013.01.07. 11:23:00

A DTK-ért nem kár, a csajért azért valamennyire.
El lehet képzelni, mi lesz helyette.

Meg maga a jelenség. Tényleg rohadtul kilóg a lóláb, s az M1 színvonala semmit nem javult. A Zsíradóé meg még romlott is.

idelle 2013.01.07. 12:34:50

DTK-ért egyáltalán nem kár, brüsszeli tudósítóként/ híradósként is inkább alulról közelítette az átlagot, közszolgálati bulvárosnak meg kifejezetten vérszegény volt.
ráadásul én kifejezetten nem kedvelem, ha egy fiatal tévés úgy néz ki, mint aki állandóan szét van ütve...

DTK ráadásul annak a csinovnyiknak az archetípusa, aki persze tudja, hogy mi zajlik körülötte, de a saját egyéni egzisztenciális alkuja fontosabb, mint tökösen kiállni, otthagyni a nyilvánvaló pöcét és vállalni a piaci megmérettetést.

most meg "meg van lepődve". én viszont nem. nem fog hiányozni.

*azta* 2013.01.07. 13:36:56

basszus!
itt egy jelenségről van szó, nem a DTK-ról!
attól még, hogy egy csomó embernek nem tetszik a DTK-show, vagy nem mond semmit (pl. nekem sem igen), attól még a műsor környezetét, hátterét adó MTVA-t dilettánsnak tűnő balfaszok alkotják! hello!

(aki meg kormánykritikát lát ebben, meg politikát... jesszusom! :D nevetséges! :D)

Dixi. 2013.01.07. 16:50:10

Érdekes....belekeverni az on the spot c nem is tudom minek nevezem a DTK körül Felkavart katyvaszba....

Rossz példa....mert ha egy kicsit utána ás a troll mindjárt kiderül h ki is szponzorálja..őket...

MoxNox 2013.01.08. 09:30:11

Taratlomszolga? :)

napi_5_kv 2013.01.08. 19:34:07

Igen, elgépletem. :)
süti beállítások módosítása