Gratulálok, Kriszta. Nem vagyok tisztában döntésed teljes motivációs hátterével, csak büfépletykákból értesültem, hogy nagyon ki vagy bukva. Bevallom, én is kilettem volna, ha az én nevem lett volna a Te székedre írva és azzal kellett volna szembesülnöm, hogy a vendég, akit behívtam felvételre és ott ül már a sminkszobában, nem jöhet be beszélgetni, mert „fentről” leszólt „valaki”. Vagy, hogy a produkciót, amit már rögzítettél és megvágtál a saját szád íze és a szakma sztenderdjei szerint, „felsőbb utasításra” ki kell dobni a műsorból.
Hónapok óta figyelem a DTK-t és nem mondom, hogy nem voltak vele gondjaim az elején. Nehezen találtad meg a helyed, görcsös voltál, amin nem is csodálkozom, hiszen egyik pillanatról a másikra váltottál, a hírolvasás teljesen kötött műfaját cserélted egy sokkal oldottabbra. Aztán ez az egész elkezdett jól állni Neked. Fellazultál, belaktad magad körül a teret és csillogni kezdtél, majd ragyogni. Folyamatosan ragyogni.
Ez volt az, ami ott tartott a képernyő előtt. Amikor megérkezett Fábry, hirtelen látható lett a két műsor közötti különbség – ott volt a kiégett, megfáradt showman, önmaga árnyéka és Te, a friss, sziporkázó „show woman” – és ezt meglátta a közönség is. Nagyon is meglátta. Azok, akik még kitartottak az úgynevezett közszolgálati televíziónál, ítéletet hirdettek az adásaitok alkalmával, és szavaztak a távkapcsolóval. Te a közszolgálati televízió egyik versenyképes arca maradtál, annak ellenére, hogy társaiddal – Gundellel, Csiszárral, Jakupcsekkel – nagyon nehéz volt a dolgotok. Ugyanis ami nincs, azt nem lehet megszorozni. Ha nincs nézettsége a csatornának, csak szakmailag teljesen dilettánsok képesek azt gondolni, hogy egyik pillanatról a másikra lesz pusztán attól, hogy kidobnak néhány óriásplakátot és összevágnak néhány on-air promót. A folyamatos, emelkedő nézettséghez hitelesség kell és érdekes, szórakoztató produkciók. Abban a kloákában, amit mostanában közszolgálati televíziózásnak neveznek, mindkettő hiánycikk.
Egy normális ország normális köztévéjében összetették volna a kezüket az okosok és csendesen hálát adtak volna, hogy a váltáskor egy ilyen arc, mint Te, kitalálja, hogy showműsort vezetne. Fellélegeztek és alád pakoltak volna minden eszközt – pénzt, paripát, szakembereket –, hogy amit csinálsz, csináld minél jobban. És szurkoltak volna, mert az ő érdekük is, hogy sikerüljön a műsorod. Ha bejön, azzal az adásnappal nem nagyon kell már törődni – eléje lehet pakolni valami felhozó szösszenetet, utána meg valami levezetőt, az ideológiai maszlagot meg elpaterolni egy külön erre a célra szolgáló sávba, ha már követelmény. De nem ezt tették. Igazi dilettáns módjára elkezdtek belepofázni abba, amit csinálsz és a maguk suta, korlátolt módján elkövettek mindent, hogy bukjon a műsorod, ahelyett, hogy fejlesztették volna. A költségvetést olyan, eleve döglött formátumokra tartalékolták, mint a Hacktion, amit harmadszori újraélesztés után sem kapcsoltak le a vastüdőről vagy a Marslakók, amiről már fogantatása pillanatában nyilvánvaló volt, hogy szörnyszülött lesz belőle. Most nem jönnék azzal, hogy egy normális csatornán mit lehetett volna összehozni ebből a pármilliárd-párszázmillióból. De ami megbocsáthatatlan: nem tanultak a hibáikból. Hiába bukott meg egyik után a másik produkció – itt még sorolhatnám a címeket – nem látták be, hogy a nézettség feltornázásának a legbiztosabb módja az építkezés. Mindig sokkal könnyebb tovább építeni valami meglévőt, mint milliárdokat ölni olyan dolgokba, amelyek már papíron sem működnek. A Te műsorodra építhettek volna.
Bevallom, én már korábban felmondtam volna – nagyjából akkor, amikor először küldték haza vendégemet a sminkből. Tudom, kívülről belepofázni könnyű – ha nem Rólad lenne szó, itt most a „fasz” és „csalán” szavak szerepelnének –, de megértem, hogy ragaszkodtál a műsorhoz. Mint kotlós a csibéire, vigyáztál a nehezen összeválogatott, gyakran emberfelettit teljesítő stábodra és tudom, hogy felelősséget éreztél irántuk – olyan felelősséget, amit az MTVA soha, semmilyen formában nem érez a neki dolgozók iránt.
Nem akarok sajnálkozni, mert bízom a tehetségedben. Tudom, hogy amit csinálsz, jól csinálod és azt is tudom, hogy meg fogod találni magad valahol – ha nem itt az MTV-n, akkor egy másik adón vagy otthon, gyermekeiddel. És ami a legfontosabb, boldog leszel. Boldog leszel, mert nem kell bemenned többé a Kunigunda utcába, nem kell lesütött szemmel kerülgetned Navarroékat a bejáratnál és ha arról olvasol, hogy a közmédiának megint magyarázkodni kell, mert meghamisította a valóságot, nyugodtan legyinthetsz és lelkiismeretfurdalás és szégyenkezés nélkül válthatsz csatornát.
