A Political Capital nem is olyan régen publikált egy kutatást, amelyből kiderül, hogy a hazai felnőtt lakosság 42%-a hisz abban, hogy a megválasztott kormány helyett egy titokzatos háttérhatalom irányítja Magyarországot.

A kutatás számait és kérdéseit végigböngészve kiderül, hogy a PC valójában egy lenyomatot készített, amely bár a pillanatnyi állapotot megmutatja, de nem hatol a dolgok mélyére – igazából ez nem is lenne feladata. Ha megnézzük a számokat, semmi újat nem tudunk meg ahhoz képest, amit eddig is sejtettünk: természetes, hogy a Jobbik szavazói körében a legelterjedtebb (68 százalék) az az elmélet, miszerint valójában nem is a kormány irányít. Őket követik az LMP (52 százalék), az MSZP (49 százalék), a Fidesz (43 százalék), majd az Együtt-2014 (32 százalék) szavazói. Természetes, hogy a magyar összeesküvés-hívő zömében férfi, alacsonyan iskolázott és vidéki és sok közöttük a munkanélküli.

A közelgő választások szemszögéből nézve sem tűnik tragikusnak a helyzet, hacsak azon nem tűnődünk el, miért gondolják azt az alacsonyan iskolázott vidéki férfi szavazók, hogy jelenleg nem Orbán Viktor, hanem nemzetközi pénzügyi körök vagy titokzatos vallási szekták vezetői irányítják az országot? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: mert tényleg így van ehhez vannak szokva – ők azok, akiknek szinte teljesen mindegy, mi történik az országban, saját erőből legkevésbé van esélyük fordítani sorsukon, ha bekövetkezik egy számukra kedvezőtlen változás. Ez pedig manapság szinte biztosan bekövetkezik – az ember önbecsülése pedig hajlamos ilyenkor másban, a bankokban, a komcsikban, a nemzetközi karvalytőkében keresni a hibát. 

A magyar kisember, akárhonnan is nézzük, a történelem során egy nagyon szűk időszakot kivéve sohasem volt ura a saját sorsának. Egy ember személyes történelmi emlékezete pedig nem terjed túl a dédszülők, nagyszülők emlékein. Ha nekünk magunknak nincs is közvetlen tapasztalatunk arról, hogy milyen volt a koncentrációs táborban vagy papírtalpú bakancsban hazavánszorogni a frontról, 56-ban zászlót lengetni a Bem szobornál, dédapánknak, nagyapánknak, apánknak igen, és az oral history családi közegben sokkal nagyobb hatásfokkal működik, mint az írott. Sokkal hitelesebb forrásnak tekintjük ezeket a történeteket mint a "hivatalos" történelmet, hiszen közvetlen hozzátartozóinkkal estek meg, főleg, ha bográcsozás, sörözés alkalmával ezeket a családilag hitelesített sztorikat úgy adjuk tovább, mint szinte saját tapasztalatot. Felmenőink emlékeit így örökítjük tovább mémekként barátainkba, gyermekeinkbe.

De nézzük csak meg, miről is szólnak ezek a történetek immár három emberöltő óta Magyarországon?

Elveszett ügyekről, vesztes csatákról, elukott csillagórákról. (Kivéve talán a londoni 6:3-at.) Arról, hogy egyszer volt valamink, de elvették. Ők, a mások, az idegenek. A sorsunkra rezonáló, génjeinkben kódolt személyes mesetár már jó ideje megágyazott az összeesküvés-elméleteknek: nagyok és szépek voltunk egykor, már majdnem megmutattunk a világnak, de jött Trianon, jöttek a németek, az oroszok, a kommunisták. Ami a miénk volt, erővel, fondorlattal kicsavarták kezünkből, bennünket pedig – jó esetben – odalöktek az árokpartra, örülhettünk, hogy életben maradtunk. Ez nem történhetett saját magától, hiszen mindenkinek (nekünk) rossz, senki sem akarhatta. Egy misztikus, felfoghatatlan erő kényszerít bennünket, szegény magyarokat állandóan a vesztes oldalra, ennek az erőnek akaratát hajtja végre a mindenkori hatalom. Mindig mi leszünk a lúzerek, mindig csalódnunk kell: legutóbb például maga, a kétharmados fülkeforradalommal megválasztott kormánypárt jött és vette el a trafikokat a kisemberektől, játszotta át saját káderei kezébe, hogy lefölözze a profitot. (Azért erről beszélünk csak, mert nem értjük, hogy működött a magánnyugdíjpénztár.)

Egy biztos: mi magunk nem tehetünk semmit, nem vagyunk a felelősek a sorsunkért.

Ez az a pillanat, amikor ránk villant a közvélemény-kutatók vakuja. Nekünk pedig itt kéne elgondolkodnunk. Magyarország mindenkori kormányainak ugyanis kifejezetten jó, ha hiszünk a szabadkőművesekben, a nemzetközi Simicskákban, a Bilderberg csoportban. (Ez nagyon szépen visszaköszön a mostani kormány retorikájából is: senkinek ne legyen illúziója, miért egyik legfőbb ellenségünk most Európa és miért jelentgeti fel a bankokat a CÖF.) Tőlük akár hihetnénk abban is, hogy a világot tényleg Zorg, a földönkívüli kormányozza egy négy teknősbéka hátán álló elefántra ültetett plüssmedve buksi fejéből tekintgetve – csak nehogy véletlenül elgondolkozzunk arról, hogy saját sorsunkért valójában magunk vagyunk felelősek. Mert ha igen, akkor egyszer csak képesek leszünk meglátni saját hibáinkat, szembenézni a sorsunkkal és sírás helyett ezt az egész bandát elzavarni a francba.