A nemzeti hírcsatorna elindulásával a köz(pénzből üzemeltetetett)tévé befordult a bukásspirál utolsó fázisába. Innen nincs – és nem is lesz – lejjebb: az M1 Híradója már korábban is kimaxolta a seggnyalonc valóságtorzítás műfaját, de most nagyüzemi, sőt, inkább szocialista nagyüzemi szintre emeli a folytatást.
Ezzel nincs tovább az MTVA számra. Az ideológia kézi vezérlése alatt olyan propagandagépezet indul be március 15-én (most ne játsszunk el vele, hogy minek is az ünnepén), amit a Fidesz-KDNP uralom szükségszerű bukása után egyetlen pártnak, egyetlen hatalomnak sem lesz érdeke fenntartani. Tudom, hogy a csinovnyikokból és ideológiailag szelektált gyakornokokból összetákolt megalomán hazugsággyár apró fogaskerekei azzal nyugtatgatják magukat és egymást, hogy bármely párt kerül hatalomra, érdeke lesz működtetni a most kialakult szerkezetet, de sajnos ez nem igaz. Ahogy a Fidesz lebontotta és felszámolta a korábbi struktúrát, ugyanúgy egyszerűbb lesz felrobbantani és beszántani ezt, mint az alapokig visszamenően egyenként kicserélni a téglákat.
Akinek most belépőkártyája van a Kunigunda utcába, a tükörbe nézve talán még mantrázhatja, hogy csak egy nagyüzem futószalagjánál teljesít szolgálatot és semmi köze az ott gyártott és naponta bevetett ideológiai idegméreghez, de ez valójában önámítás. Szorgos munkásemberként igenis részese a maximumra járatott propagandagépezetnek, ami csak és kizárólag két egymásra épülő célt szolgál: a mindenkori hatalom minél proaktívabb kiszolgálását valamint a rendelkezésre álló lehető legtöbb közpénz átirányítását a megfelelő zsebekbe.
A helyzetet különösen érdekessé teszi, hogy ezt a struktúrát maga a kormányfő jelentette be az emlékezetes főszerkesztői értekezleten. Ha belegondolunk, ez a pillanat volt, amikor egyszer és mindenkorra lezárhattuk a Nagy Médiaháború utóvédharcait: Orbán megvalósítja, amiről Antall Muppet Show-ja csak álmodni mert 1990-ben.
„A Magyar Távirati Iroda, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió – mint nemzeti közszolgálati intézmények – biztosítják, hogy
- Pártatlanul ismertetik a magyar politikai élet eseményeit, a társadalmi, politikai, gazdasági folyamatokat;
- Egyenrangúként kezelik a különböző politikai erőknek, ezek képviselőinek fellépéseit és állásfoglalásait;
- Azonos feltételek között érvényesítik a pártok és szervezetek válaszadási lehetőségét, egyszersmind érvényre juttatják azt a tájékoztatási és szerkesztési alapelvet, hogy az egyes megnyilatkozások és álláspontok ismertetése tartalmazza eredetüket, hátterüket és egymásra vonatkozásukat;
- Az intézmények munkatársai munkájukban nem érvényesítik pártpolitikai elkötelezettségüket;
A tájékoztatáspolitikáért és a szerkesztésért felelős vezetők fokozott felelősséggel tartoznak az általuk vezetett területen a fenti alapelvek érvényesüléséért.”
Ezek a pártatlan tájékoztatás alapelvei, amit az Ellenzéki Kerekasztal fogalmazott meg 1989. augusztus 24-én. Gyakorlatilag egy emberként, változtatás nélkül fogadták el a résztvevők – közöttük a jelenlegi kormány miniszterelnöke. Erre a Barabás János, az MSZMP KB. akkori ideológiai titkára így válaszolt 1989. augusztus 27-én: „A nemzet televízióját a kormány irányítja. Ezért a kormány érdekeinek nagy szerepet kell tulajdonítani. A kormány a nemzet kormánya ugyanis, és ha nem a nemzet érdekeit fejezi ki, akkor majd leváltják a választásokon. Amíg viszont nem váltják le, addig a kormány érdekeit, értékelkötelezettségeit, hangsúlyait nem sértheti a nemzet televíziója. /.../ A világ legtermészetesebb dolga, hogy ennek a televíziónak ennek a kormánynak a törekvéseit kell elsősorban tükröznie. /.../ Vallható és vállalható, hogy amíg az MSZMP kormánya kormányoz, addig ennek a politikai erőnek a televízióban a megjelenése meglehetősen jelentős súlyt kap.”
Egyértelmű, hogy most melyik verzió szerint szerveződik az állami média. Bár az átalakítást magyarázó mantrákban néha elhangzik még a „BBC szerű” jelző, valójában mindenki számára tudható, hogy itt és most 100%-ban egy csoport (párt, baráti kör, de nevezhetjük az egyszerűség kedvéért maffiának is) érdekeit képviselő rendszer valósult meg – sokkal szebben és hatékonyabban, mint amiről Berecz elvtárs fantáziált 1987-ben az akkori MTV egyik állománygyűlésén.
A struktúra különleges sajátossága, hogy nem a valóság visszatükrözésére épít a hírszolgáltatásban, hanem egy teljesen eltorzult fikció vetítésére. A hírek nem tények, hanem történetek, amelyeknek írója a riporter, dramaturgja a szerkesztő és megformálója a vágó (lásd: Daniel Cohn Bendit felszólalásának Papp Dániel általi meghamisítása vagy a veszprémi választás előtti hét anyagai kontra a győzelem tényének tálalása). Ez a konstrukció kizárja, hogy hírközvetítéssel foglalkozó valódi szakemberek dolgozzanak a rendszerben: itt meghatározott módon briefelt és ellenőrzött hazugságiparosok – szöveggyártók, illusztrátorok és technikusok – működnek, az ő fáradságos aprómunkájuk képezi az alapot, amire felépül az MTVA televíziós rádiós és online portfóliója.
És pont ez lesz, amiért szükségszerűen – és nagyon hamar – össze is dől az építmény.
Amit a hazugságipar művelői nem látnak ugyanis, hogy hazudni valamiről mindig sokkal energiaigényesebb, mint megmutatni a valóságot. A hazugság rendszere egyszerre mond ellent a legalapvetőbb matematikai szabályoknak és az energia megmaradás törvényének. Egy olyan szisztémát fenntartani, ami azt állítja valamiről, hogy nem az, ami, hanem teljesen más, csak és kizárólag akkor lehet, ha folyamatosan nagy energiákat fektetünk bele, hogy a másság látszatát megfelelő színvonalon tartsuk. Ez pedig már nem a hírműfaj, hanem szórakoztatás. Klasszikus értelemben vett entertaining, aminek megvan az a rossz tulajdonsága, hogy közönségigényt elégít ki: amíg igény van a fikcióra, működik, de amint változik a trend és ezzel változnak a közönség elvárásai, hamvába hal. (Erről a hollywoodi producerek, közöttük Andy Vajna tudnának sokat mesélni: hiába a gyakran 100 millió USD feletti költségvetés, ha a film lecsúszik a trendről, a produktum elkészítésére fordított büdzsé érdeklődés hiányában elégetett pénznek minősül.)
És már itt is vagyunk a lényegnél: az MTVA jelenleg fikciókat gyárt, nem a valóságot közvetíti és, hogy fenntartsa a látszatot, pénzt éget. Nagyon sokat, ráadásul a miénket. Meg lehet nézni, mennyi a működési költsége egy hírcsatornának (Hír TV), egy szórakoztató televíziónak (RTL), egy sportcsatornának (Sport1), mindehhez csapjuk még hozzá az AMC tematikus csatornáit valamint a Class FM, a Classic FM, a Juventus Rádió és a VS költségvetését és még így is csak az MTVA működtetési költségének kétharmadánál járunk. A hamis látszat fenntartása alapvetően vesztes játszma, amiben lehet, hogy egyes résztvevők pillanatnyi szinten jól járnak (fizetést kapnak, kiélhetik hatalommániájuk a rendszer működtetésében), de hosszú távon a végeredmény: elégetett közpénz és szükségszerű kudarc.
A hazugságokra épült rendszer sajátja továbbá, hogy nem csak kifelé, de önmagának is hazudik. Ez nyilvánul meg az MTVA paranoid külső és belső kommunikációjában: a sajtóiroda folyamatosan önigazolást kereső arroganciájában, a műsorhirdetések jópofáskodó vagy pátoszos pszeudo-nyelvezetében, a fontosabb műsorvezetők hisztijeiben és manírjaiban. Lehet, hogy külső szemmel furcsának tűnik, ha egy tévécsatorna kioktatja a nézőt vagy szubjektív kommentárban mutogat a konkurenciára, de az MTVA-nál ez természetes, hiszen egészséges lelkülettel lehetetlen elviselni, ha naponta szembesülünk vele, hogy amiben hiszünk / hinni próbálunk, nem igaz. Az MTVA gépezetének kulcsfigurái láthatóan beleőrülnek ebbe a helyzetbe (aki pedig nem, az angolosan távozott már vagy éppen a távozását készíti elő). Március 15-től azonban a közkatonákon is látványosan megnő a teher, ráadásul úgy kell dolgozniuk, hogy a valóságba kilépve napi szinten érezhetik: csak idő kérdése és vége a dalnak.
Fotó: MTI
